Előzetes vizsgálati eljárás iránti kérelem

A környezethasználó előzetes vizsgálat iránti kérelmet köteles benyújtani, amennyiben a vonatkozó jogszabályban meghatározott tevékenység megvalósítását tervezi. A kérelemhez a tartalmi követelményeknek megfelelő dokumentációt kell csatolni. A hatóság az eljárást lezáró határozatában megállapítja, hogy a tervezett tevékenység megvalósításából származhatnak-e jelentős környezeti hatások.

 

Kulcsszavak: Előzetes vizsgálati eljárás iránti kérelem

A környezethasználó (természetes személy esetén eljárási képességgel rendelkező, azaz a polgári jog szabályai szerint cselekvőképes), vagy az általa meghatalmazott, képviseleti joggal felruházott személy. 

A kérelmet az eljáró hatóságnál (személyesen, illetve postai úton) lehet előterjeszteni. A kormányablakban a kérelem benyújtására van lehetőség, ahonnan továbbításra kerül az illetékes környezet- és természetvédelmi hatósághoz. A kérelem nem minősül a kormányablakban, illetve az eljáró hatóság ügyfélszolgálatán azonnal intézhető ügynek.

45 nap, közmeghallgatás tartása esetén 60 nap, indokolt esetben meghosszabbítható.

A kérelmet és mellékleteit elektronikus úton kell benyújtani, de szükséges egy példány nyomtatott és egy példány elektronikus adathordozón beküldött melléklet is. Az engedélyezési dokumentációt a jogszabály 4. számú melléklete szerinti adattartalommal kell elkészíteni. Az igazgatási szolgáltatási díj befizetéséről szóló eredeti bizonylat vagy annak másolatának benyújtása is szükséges, elektronikus úton. Amennyiben az ügyfél nem személyesen jár el, meghatalmazást is csatolni kell a kérelemhez. A dokumentáció tartalmi követelményeinek megfelelő egyes részszakterületek - környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenység - végzésére jogosító engedély csatolása is szükséges.

Az első fokú eljárásért 250.000 Ft igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. 

EKEIDR2