Vállalkozások összefonódása

Kulcsszavak: - összefonódás - összefonódás-bejelentés - fúzió

A 1996. évi LVII. Tv. 24. § szerinti összefonódást összeolvadás vagy beolvadás, valamint közös vállalkozás létrehozása esetén a közvetlen résztvevő, minden más esetben a vállalkozásrészt, illetve a közvetlen irányítást megszerző vagy az azt irányító vállalkozás köteles bejelenteni.

A Gazdasági Versenyhivatal által közzétett összefonódás-bejelentési űrlapot szükséges benyújtania.

A bejelentés-köteles összefonódások mindaddig nem hajthatók végre, amíg a Gazdasági Versenyhivatal az összefonódást tudomásul nem veszi. Ellenkező esetben a végrehajtási tilalom megsértése a versenytörvénybe ütköző jogsértést valósíthat meg, mely külön versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálható.

A Gazdasági Versenyhivatal az összefonódás-bejelentés alapján nyolc napon belül dönt arról, hogy az összefonódást hatósági bizonyítvánnyal tudomásul veszi, a bejelentést visszautasítja, vagy további vizsgálat céljából versenyfelügyeleti eljárást indít.

Az összefonódás bejelentéséhez a Gazdasági Versenyhivatal által közzétett összefonódás-bejelentési űrlapot és annak mellékleteit szükséges benyújtani. Az űrlap és a kitöltését segítő útmutató elérhető a Gazdasági Versenyhivatal honlapján.

Az összefonódás-bejelentés igazgatási szolgáltatási díja bejelentett összefonódásonként egy millió forint (1 000 000.-Ft).

Gazdasági Versenyhivatal

Az összefonódás-bejelentéssel kapcsolatos hatósági döntéssel szemben fellebbezésre nincs lehetőség.

Az összefonódás-bejelentés megtételéhez további szakmai és eljárásjogi segítséget nyújtanak a Gazdasági Versenyhivatal honlapján közzétett közlemények és az űrlap kitöltésére szolgáló útmutatók.

1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról.

2016. évi CL. törvény az általános közigazgatási rendtartásról.

GVH