MISKOLC - Keresetlevél benyújtása közigazgatási perben

Az adózó – az önálló fellebbezéssel nem támadható végzések kivételével – a véglegessé vált döntés ellen indíthat közigazgatási pert. Fellebbezéssel támadható döntés esetén közigazgatási per akkor indítható, ha az arra jogosultak valamelyike fellebbezett és a fellebbezést elbírálták.

Kulcsszavak: MISKOLC - Keresetlevél benyújtása közigazgatási perben

Adózó az a személy, akinek, illetve amelynek adókötelezettségét adót, költségvetési támogatást megállapító törvény, az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény, vagy önkormányzati rendelet írja elő.

Ha törvény nem írja elő az adózó személyes eljárását, helyette törvényes képviselője, vagy az általa, illetve törvényes képviselője által meghatalmazott személy is eljárhat. Jogi személy törvényes képviselőjének eljárása személyes eljárásnak minősül.

A keresetlevelet elektronikus űrlap benyújtásával – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc napon belül kell a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez benyújtani.

A jogi képviselő nélkül eljáró felperes a keresetlevelet jogszabályban meghatározott nyomtatványon is előterjesztheti.

A keresetlevelet – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított harminc napon belül kell a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez benyújtani. Ha a közigazgatási cselekményt nem kell közölni, a keresetlevelet – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a cselekményről való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül, de legkésőbb a cselekmény megvalósulásától számított egy éven belül kell benyújtani. Többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén a keresetlevelet az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél kell benyújtani.

Elektronikus űrlap

Űrlap közigazgatási szerv részére keresetlevél benyújtása közigazgatási perben

A fenti űrlap az OBH (Országos Birósági Hivatal) nyomtatványa és csak ÁNYK formában érhető el.

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Adó Osztály

Az Önkormányzati Adóhatóság felettes szerve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal.

Az adóhatósági döntés elleni közigazgatási perben egyezségnek nincs helye.

A keresetlevelet határidőben benyújtottnak kell tekinteni, ha azt a jogi képviselő nélkül eljáró felperes – határidőn belül – tévesen a bírósághoz vagy a közigazgatási szerv jogorvoslati szervéhez (a továbbiakban: jogorvoslati szerv) nyújtotta be.

A perfüggőség a keresetlevél benyújtásával áll be.

Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a keresetlevél benyújtásának a közigazgatási cselekmény hatályosulására nincs halasztó hatálya.

A perben az elektronikus kapcsolattartásra nem köteles fél vagy a jogi képviselőnek nem minősülő képviselője a keresetlevelet, továbbá minden egyéb beadványt és ezek mellékletét, valamint okiratot választása szerint elektronikus úton is benyújthatja, az E-ügyintézési tv.-ben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott módon.

Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény

A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény

Miskolc Település